A lelkiismeret hatalma

© Pataki Ildikó

Publio Kiadó

2011

Minden jog fenntartva!

Smashwords Edition

I.

 - Hogy ennek a lánynak nem lehet elmagyarázni semmit!-zsörtölődött Anita anyja.. Magyarázott volna a férjének tovább, de az csak az újságba merülve hümmögött- Aha.... - és tekintete már vissza is tért az aktuális sporthírekhez.
A lány éppen a tükör előtt pipiskedett..
Szuper jó ez a felső! Tuti Péternek is bejön majd! - igazított egyet a kivágáson.., kicsit megemelte a melleit, behúzta a hasát..  Elégedetten vette tudomásul, bizony, nem néz ki rosszul! Felvette feszes farmerját, majd kabátját  lengetve szándékosan hangosan trappolt le a lépcsőn, minél kevesebb jusson el a füléig az anyai intelmekből. Nem volt testvére, így az összes szülői óvás birtokosa volt, ami sokszor nem igazán tetszett neki. Betöltötte már a 25-öt is, és anyja sokszor még mindig gyermekként kezelte. Az ajtóban gyorsan felrántotta a csizmáját.
-Vigyázz magadra kicsim...tudod hogy...
-Tooooooooom anyaaaaaaa...   - de az utolsó szótagot anyja inkább sejtette, mint hallotta, mert már sebesen be is csukta maga mögött az ajtót..
Péter a ház előtt várta. Odarohant hozzá, nyakába ugrott. Hevesen megcsókolták egymást. Anita élvezettel túrt a fiú hajába, és lehunyt szemmel szívta be a fiú illatát..  Már jó ideje együtt jártak, de még mindig hatással voltak rá ezek az aprónak tűnő dolgok. Szerette Pétert, és a fiú is őt. Élvezték egymás társaságát, egész éjjeleket át tudtak sétálni egymással csak úgy bele a vakvilágba, céltalanul.
A lány lehúzta a kabátján a cippzárat...
-Tetszik?
A fiú lehajolt hozzá, elhúzta a felsőt Anita mellkasán.
-Mi az hogy!-és kajánul vigyorgott..
A lány elpirult. Bár a felsőjét akarta megmutatni, de rájött, a fiú úgy sem tartja számon, hogy ez egy újabb darab-e, viszont a dícséret tetszett neki. Szerette, mikor a másik pillantását érezte a testén. Péter nem is akarta titkolni, büszke barátnőjére. Minden porcikáját kívánatosnak tartotta, és ezt a lány tudomására is hozta. Most megpaskolta a fenekét, és megszólalt:
-Indíts Te boszorkány!
Anita szemei szikrákat szórtak, de mikor belenézett a fiú szemébe, elnevette magát. Nem tudott rá haragudni...
Törékeny, kicsi kezével megkereste a fiúét, majd elindultak. Elmesélték egymásnak, kivel mi történt a nap folyamán. Anita éppen lelkendezve mesélte barátnője sikerét a fiúk körében, amikor Péter megállította, lehajolt hozzá, majd a mondat közepén megcsókolta. A lány először tiltakozott, hiszen be akarta fejezni a mondandóját, de aztán megadta magát... Érezte fülénél a másik kezét, odaadóan simította bele arcát a jó meleg tenyerekbe. A fiú mélyen a szemébe nézett, és megszólalt:
-Szeretnék Tőled gyereket!
Ő hirtelen megszólalni sem tudott... Bár már az ő fejében megfordult a gondolat, nem merte felvetni. Félt, hogy Péter rögtön menekülni akarna tőle. De most...  hogy nem ő mondta ki, megbizsergette a szívét a mondat.
Az éjszaka a jövőjük tervezgetéséről szólt: 1 gyerek, vagy 2?   Vajon mi lesz majd? Kisfiú, vagy lány? Péter már előre nevetett, hogy még járni sem fog a fiúk majd, de már rúgja a bőrt.. Jóleső gondolat volt, hogy valamikor majd közös kisbabájuk lesz, és úgy gondolták, ez még jobban összeköti majd őket. Anita is kipirult arccal tervezgetett, észre sem véve, minden mondata után csókot nyom a fiú arcára.
Az éjszakát a fiú lakásán töltötték. Ma még forróbb volt minden, mintha még a levegő is perzselt volna!
Másnap Anita arra ébredt, óvatosan csiklandozzák az oldalát.
-Kifelé az ágyból Boszi!
Elmosolyodott, elfordult a kéz irányából, és már szuszogott is volna tovább. De ekkor eszébe villant a tegnapi beszélgetés. Hirtelen felült az ágyban..
-És ha most tényleg???
Péter kisimította homlokáról az összekócolódott tincseket, és elmosolyodott.. Tenyerébe vette a lány arcát, megcsókolta..
-Akkor hárman leszünk Boszika! De most már tényleg ideje kikászálódnod az ágyból, mert elkésel!
Anita gondolatai egész nap ezen jártak. Amikor csak eszébe jutott, mindig figyelte magát. Bár tudta, hogy ilyen hamar úgy sem érzékeli a jeleit a várandósságnak, még is mindig azon kapta magát, teste legapróbb jelzéseit is próbálta értékelgetni.
Izgalommal teli várakozásban teltek a hetek. Minden nap találkoztak, és újra-újra végig tervezték a jövőt. A lány az első rosszullétét vegyes érzelmekkel fogadta...Bár nem érezte magát jól, szemében még is az öröm csillant meg. Aztán egyre bizonyosabbnak érezte, a teszt is pozitív lett, amit vásárolt. Most már csak az orvos megerősítésére vártak.
Péter izgatottan ült a rendelő előtt, minden perc, amit a lány bent töltött, óráknak tűnt. Nézte a falon az órát... A másodpercek vánszorogtak. Tik...tak.. tik...tak...
Talán valami baj van?? -fordult meg a fejében. A türelmetlen várakozás már aggódásba csapott át, amikor végre kinyílt az ajtó, és Anita -papírokkal a kezében -  sugárzó arccal megjelent.Rögtön Péterhez szaladt, és olyan hévvel ölelte át, hogy a kiskönyv, amivel majd jelentkeznie kell, kicsúszott a kezéből. A fiú, nem törődve azzal, hogy mások is ülnek a rendelőben, szorosan átölelte, megcsókolta. Szíve hevesen dobogott. Itt szorítja élete szerelmét, aki közös gyermeküket hordozza a szíve alatt! Nem lehetett ennél nagyobb az örömük. Boldog arccal mentek haza, telis-tele izgalommal.
A fiú mindenben a kedvében akart járni, óvó pillantásokat vetett rá, megkérdezte éhes- szomjas-e... Anitának tetszett a helyzet. A szülők következtek, ami keményebb diónak tűnt: elárulni az unokát, és azt, hogy összeköltöznek. Amint beléptek kéz a kézben, és közölték, szeretnének bejelenteni valamit, a lány anyja gyanakodva nézett rájuk..  Csak nem???? Lányát is gyereknek tartotta, egy kicsi ellátása nem neki való még...De a fiatalok hajthatatlanok voltak, így kénytelen volt beletörődni abba, hogy Anitát innentől kezdve  ritkábban látja majd. Azok már rögtön rohantak is fel csomagolni..  Pár nap múlva már pakoltak is az autóra.. Addig minden izgalommal teli volt, de az indulás pillanatában a lány ránézett anyjára, látta annak sírós arcát. Odament, átölelte.
-Nem a világ másik felére megyek...-mosolyodott el, letörölte anyja arcáról a könnycseppeket...
A bérelt lakás nem volt nagy, de úgy gondolták, hárman kényelmesen eléldegélnek benne.. Közösen csinosítgatták, próbálták otthonossá tenni.
Anita rosszullétei egyre gyakoribbá váltak..
- Pf   Ha ez így megy végig... -gondolta elkeseredetten.. De pár hét múlva már jobban lett.
 Nap mint nap nézegette magát a tükörben, nőtt-e már a pocakja...  Amint megmozdult a kicsi, Péter is odatapasztotta a fülét, és boldogan hallgatta a benti bugyborékolást, és jókat nevettek, ha éppen az ifjú trónörökös rugdalózni kezdett...  Hamarosan megtudták, hogy kisfiút várnak...
Péter az összes szabadidejét a gyerekszoba kialakítására fordította...  Festett, és a létező összes boltot végigjárta a kicsi  bútoraiért... Anita az ajtónak támaszkodva, kezét hasán nyugtatva csak mosolygott rajta, amikor buzgón, szájában a csavarokkal, a létra tetején szerelte a csillárt...Egyszóval örömteli volt a készülődés, apróbb vitákat esetleg csak az okozott, hogy a fiú a kedvenc focicsapatos poszterét is ki akarta rakni...Ha már fiú........
A lány jókat nevetett rajta, és lebeszélte erről, hiszen egy baba jön...aki még úgy sincs beavatva a futball rejtelmeibe..
Az idő lassan telt...   pedig nagyon várták már a napot, amikorra ki volt írva a szülés Egyre nehezebben viselték... A lány örült is gömbölyödő pocakjának, de félt is, hogy eltorzult testével nem elég vonzó párja számára. Péter minden aggódását mosolyogva oszlatta el, lelkesen ölelve meg őt...Hogy is tudott volna más nőre nézni, hiszen Anita álmait hordozza a szíve alatt! Amikor Anita arra ébredt, hogy görcsöl a hasa, ő is kipattant az ágyból. Izgatottan ültette be a lányt az autóba, minél előbb a kórházban, biztonságban szerette volna tudni mindkettőjüket. Az elkészített táska majdnem otthol is maradt, mert annyira igyekezett volna.
Kint kellett maradnia, amíg megvizsgálják a lányt...Az orvos kijött, közölte, valóban itt az idő, de még órákat kell várni, hazamehet addig. Persze, hallani sem akart róla.. Lement a büfébe, kért egy kávét magának. Aztán egy óra mászkálás után még egyet! Megint az az átkozott idő!. Fel-alá  járkált a szülőszoba előtt..  Szerette volna már kezébe fogni kisfiát, hallani a szuszogását, érezni bőre simaságát..  Hálás volt Anitának, hogy egy kis sráccal ajándékozza meg őt..Próbálta a benti neszekből kiszűrni, mi történhet, de folyosó zsibongása nem engedett következtetni semmire... A kismamák mosolyogtak rajta, mindegyik saját párját látta benne..Elbóbiskolt a végére... Nem tudta nyitva tartani a szemét már...  Arra ébredt, a csecsemős nővér rázza a vállát. Mosolygós arccal egy apró babát tartott a kezében... A kicsi a nagy út fáradalmaitól nem volt első ránézésre igazán szép, de Péter a leggyönyörűbb emberpalántát látta benne...Furcsa érzés volt, hogy pár nappal azelőtt még ez a csöppség rugdalta a fülét Anita pocakjából... Kicsit megijedt, amikor a kezébe adták... Óvatosan fogta meg, mintha valami kincset tartana a karjai közt. Nem volt nála boldogabb ember ebben a pillanatban..
Abban a pár napban, amíg párja, és Danika a kórházban voltak, számtalanszor ellenőrizte át a lakást, minden megfelelő-e a kis jövevénynek...
Aztán végre hazavihette őket.... Anita fáradt volt a kicsivel, és Péterrel való foglalatosságtól, hirtelen szakadt rá minden, hiszen otthol anyja amit tudott, levett a válláról.. De azért helytállt..Az éjszakázástól kicsit gyűrött arcát Péter szeretettel csókolta meg...  Ő is igyekezett minél több mindenben besegíteni...
A kicsi napról napra cseperedett. Örömmel töltötte el őket minden apró rezdülés, mosoly...Rengeteg fotó örökítette meg az első lépéseket, hangfelvétel az első, gügyögést, majd a szavakat....
Boldogságuk határtalan volt, ahogy éldegéltek hármasban.... Danika már 4 éves lett...   Anita meghívta az óvodás társakat egy szülinapi partira... Kisfiának rengeteg barátja volt, szerették a többiek...így izgalommal töltötte el, hogy igazi bulit szervezhet nekik...Szombati nap volt, így nem volt ma óvoda, Péternek pedig be kellett mennie a munkahelyére.. Ezért kettesben a gyerekkel mentek bevásárolni.. Kézen fogva a kisfiút boltról boltra járt beszerezni a partihoz a hozzávalókat. Danika- kezében az újonnan kapott labdával-, már nyűgös volt..nehezen viselte az órák hosszát tartó mászkálást..  Anita nagyokat fújtatott, már kicsit lelohadt a lelkesedése a cipekedéstől, és a kisfiú türelmetlenkedésétől...   -Na még az üdítők, és megyünk haza...mormogta magában..Meleg nyári nap volt, és arcán csorgott a víz. Megállt az üzlet előtt, táskájában zsebkendő után kutatva. Danika szája legörbült, hogy újabb bolt következik..  Ő már rohant volna haza. Fáradt is volt már, és agya már a kisbarátain járt, akik jönnek ma hozzá.. Anyjával együtt beszélték meg, ki lesz hivatalos ma hozzájuk, kit hívjanak meg. Természetesen a legjobb barátok is köztük voltak.Szeretett volna már otthol lenni, várta már a délutánt.-Majd megmutatom a legomat..és a versenyautókat..Anya azt mondta, játékokat is talált ki nekünk. De jó lesz majd! De most itt kell állni az üzlet előtt,  vásárolni még!.. Ebben nincs semmi érdekes.- Unatkozva nézett körbe. Egyszer csak megpillantotta apját az út túlsó oldalán, amint éppen a szemközti parkolóban szállt ki az autóból. Péter aznap igyekezett a munkájával, hogy kis családja elé mehessen segíteni. Ő is látta a kicsit. Arcán mosollyal intett neki. Danika elfeledkezve arról, hogy nem mehet el anyja mellől, rohanni akart apja elé.Talán vele érdekesebb lesz majd még az unalmas vásárlás is!

Csaba éppen az éves szabadságát töltötte . Szeretett itt lenni, kiszakadni  a nagyváros forgatagából.  A város szélén bérelt egy kis nyári lakot. Élvezte az erdő közelségét, és sokat sétált a közeli tó partján is. Gyönyörűnek találta a környéket. Mindig felüdült, ha ide visszatérhetett, ha csak 1-2 hétre is. Előtte való nap  érkezett csak, és most kerített sort arra, feltöltse az otthoni  készleteket. Úgy gondolta, beugrik, bevásárol pár napra..  Szemei a parkoló bejáratát kutatták, mikor kanyarodhat be...  Na most...  Ekkor nagy koppanás..  Hirtelen maga sem tudta mi történt. Hiszen körbenézett, nem volt senki az előbb az úton.

Danika olyan hirtelen futott ki az apja elé az útra, hogy senki nem fogta fel, mi történt.  Anita értetlenül nézett körbe hallva a csattanást. Fia jól nevelt volt, nem szokott elmozdulni mellőle soha. Sokszor megbeszélték ezt már, hogy nem szabad..  De most ott fekszik az autó alatt..  Agya üresen kongott... Fel sem fogta, mit lát..  Majd hirtelen felordított a gondolat a fejében..Ott, az a vérrel áztatott kis test Danikáé...   Csak fogta a fejét..Teljesen leblokkolt...
A férfi azonnal kiugrott az autóból. Őt is mintha villám csapta volna meg. Soha nem volt még balesete... Mindig körültekintően vezetett..Mi történhetett most??? Nem értette hirtelen.
Péter is látta a balesetet. Rohant imádott kisfia felé. Amikor látta, hogy a gyerek csak fekszik a földön, elöntötte a düh. Kérségbeesében nekiment Csabának! Ütötte, rúgta ahol érte. A járókelők fogták le... Szemét könny áztatta, zokogott még akkor is, amikor szirénázva megérkezett a mentőautó...  Lelkileg összetört feleségével magukba zuhanva ültek be a kicsi mellé...
Danika nem volt eszméleténél. A feje megsérült, és az orvosok az EEG vizsgálat után csak REMÉLHETŐLEG, TALÁN kezdetű mondatokkal vígasztalták őket.. Senki nem merte egyértelműen megmondani, hogy a gyerek szellemileg visszamaradott lesz előreláthatóan...
Hosszas kórház....   Anita minden idejét a gyerek mellett töltötte...  Számtalanszor végig gondolta az ágya mellett a történteket... Bár esze tudta, a gyerek rohant az útra, mégis gyűlölettel gondolt a férfira, aki elütötte,  és Péterre is, amiért intett a gyereknek. Haragudott mindenkire, legfőképp magára, amiért elengedte a gyerek kezét. Lelkiismeret furdalása volt...  Kétségbe volt esve, és felelőst keresett gyermeke állapota miatt.... Péter ugyan így érzett...   Napjaikat megmérgezte ez a helyzet....A nemrég még felhőtlen boldogság hirtelen tovareppent...Mindegyikük szótlanul ment el a másik mellett. Nem akartak Danikáról beszélni, magukban őrlődtek csak...Álmatlanul feküdtek éjszakánként egymás mellett, az ágy két szélére húzódva.
A tárgyaláson összeszorított szájjal hallgatták meg az ítéletet... Kerülvén egymás, és az idegen pillantásait is....  Csaba is összeroppant. Volt már bent a gyereknél a kórházban... Azt hitte, a szíve szakad meg, amikor a bekötözött fejű, plafonra meredő fiút kellett látnia...  Úgy érezte, a rá kiszabott büntetés kevés ahhoz, amit a szülőknek kell átélni...   Mindenképpen szeretett volna segíteni....valahogy...de azok olyan gyűlölettel néztek rá, esély sem volt a beszélgetésre...

Így telt el pár év...   Danika már otthol volt, Anita minden idegszálával azon igyekezett, hogy a gyermekből minél többet kihozzon. Rengeteget foglalkozott vele, orvostól orvosig hurcolta, a gyógypedagógián rendszeres látogatók voltak.. Minden kicsi előrelépés örömmel töltötte el..    Péterrel a kapcsolatuk megromlott..  Nem tudták túl tenni magukat azon, hogy a másikat is felelősnek érezték valamelyest, bár lelkük mélyén tudták, nem kellene....
A férfi kimaradt inkább a gyerekkel való foglalkozásból.. Imádott kisfiát nem tudta így nézni...   Szívfacsaró volt minden pillantás, amit vetett rá.... Úgy érezte, nem  tud ura lenni a helyzetnek, és rájött, jelenléte inkább visszaveti, mint elősegíti Danika fejlődését..  Anitával leültek megbeszélni... Elmondta, mindenben segíti őket, de képtelen végig nézni kisfia minden napjait...    Összecsomagolt, majd fájó szívvel, de elköltözött... A lány félt, hogy egyedül kell végig csinálnia mindent, de rájött, ez így egyikőjüknek sem volt megfelelő helyzet. Valóban változtatni kell rajta...

Danika első osztályos lett az iskolában, ahol a hozzá hasonló helyzetű gyerekeket tanították....   Napjai anyja túlzott aggodalmaskodásától körülvett szeretetben teltek. A környékbeli gyerekek nem játszottak vele, kigúnyolták.... A balesetből nem emlékezett semmire, az állapotát sem tudta igazán felfogni...de érezte, valami nincs rendben vele...Vágyakozva nézte a csapat gyereket az ablakból...Szeretett volna köztük lenni...

Csaba szabadult a börtönből...   Lelkiismerete a mai napig gyötörte.. Minden nap átélte azt a napot..  Szemei előtt újra- és újra lepergett minden perc... Ha aznap csak egy kicsit később indul...   vagy el sem megy otthonról.... Ismerősei elmondták neki, mi a helyzet a fiúval... Ezt nem tudta megbocsájtani magának...Visszapörgette volna az időt, de nem tudta. Minden nap azon járt az esze bent, hogy felkeresi a gyermeket, és próbál valamit pótolni számára. Bent a könyvtárban minden fellelhető könyvet kiolvasott,  mivel lehet segíteni a kicsi életén.Tisztában volt vele, úgy kell cselekednie, hogy titokban maradjon, hiszen a szülők nem fognak szóba állni vele... Már kész terve volt, mire kiengedték. Előtte felkapott ügyvéd volt, nem szűkölködött..Eddig mindig csak a nyaralás megszervezése, új autó stb töltötték ki a gondolatát a pénzzel kapcsolatban, most azonban másra akart költeni
Amikor szabadult, meghirdette gyönyörű házát, bérelt egy kis lakást,aminek a fenntartása jóval kevesebbe került, luxus autóját lecserélte egy használt olcsóbbra..  A bankszámláján is jócskán volt pénz... Mindezt összetéve lett annyi, hogy Danikáéktól nem messze vett egy kis tanyát. Bekeríttette, karámokat húzatott fel rá. majd pár shetlandi pónit is sikerült beszereznie viszonylag olcsón. Ez a fajta nagyon gyerekszerető, nyugodt ló, pontosan beleillett az elképzeléseibe.. Amikor csak tudott, leutazott megnézni az előkészületeket.Szerette az állatokat, így ő is hamar megbarátkozott a lovakkal. Lelki szemei előtt látta, amint Danika boldogan ül a lovon, és ezeket a pillanatokat ő fogja a kicsi életébe csempészni.. Arca felderült a gondolatra... Sürgette a munkálatokat, minél előbb bekövetkezhessen a várva várt pillanat.
Nevét nem felejtették még el a szakmában, így rövid idő múlva újra dolgozhatott, de minden szabadidejét a farmon töltötte. Felvett pár embert ellátni a lovakat, majd meghirdette a lovasiskolát...  Megélhetése a munkájából adódóan biztosítva volt, így igyekezett olcsó árakat szabni a lovagolni vágyóknak, hogy csak a farm önellátására fussa. Az érdekesség vonzotta az érdeklődőket, de Danikáék nem voltak köztük.   Törte a fejét, hogyan is bírhatná  rá Anitát, hogy elhozza a fiút... Szórólapot vitt be a fiú iskolájába az állatok "gyógyító erejéről", megkérve a tanító nénit, ossza ki a gyerekek között. Ingyenes lovaglást kínált az érdeklődőknek...

Anita érdeklődve olvasta a lapot...  Ránézett a fiára, aki magába roskadva nézelődött ki az ablakon, mint minden nap, idejét a többi gyerek társasága utáni vágyakozás töltötte ki . A nő iszonyatosan sajnálta, amiért ilyen sívár az élete.... Nincsenek barátai, és az élete nem áll másból, mint néhány sétából, kirándulásból,  amit vele tesz meg, és az otthon ülésből...  -Talán ez kizökkentené- gondolta...
Hirtelenjében elhatározta, tesz egy próbát! Felöltöztette Danikát, kézen fogta, és elindult a lovarda irányába... Egy fiatal lány vette fel az adataikat, aki már be volt avatva, így természetesen közölte rögtön, a lovaglás ingyenes a fiúnak, majd kedvesen mosolyogva mondta, hogy melyik póni lesz Danika "társa", és hogy ő azért van ott, hogy a gyerekekre vigyázzon..  Anita csak az első héten kísérje el a fiút, amíg az megbarátkozik a lóval..utána már jobb lenne, ha egyedül hagyná velük, csak az óra végén jöjjön  a gyerekért!
Anita izgatottan ment a lány után az udvaron, ahol éppen ketten lovagoltak.Gyönyörű nap volt, a nap fényesen sütött, szívében új bizakodás élt..Az eddig elért eredmények is jót tettek a lelkének, de látva gyermeke boldogtalanságát, most abban reménykedett, ez is változni fog az állatok hatására..  Szerette volna látni, amint Danika újból jókedvűen nevet...   Ezt már évek óta hiányolta... Amíg a gondolatai cikáztak, fia csak lehajtott fejjel, engedelmesen ment utána...  Beértek az istállóba. Itt még két karámban voltak pónik.... Az egyik fekete, a másik barna...csillaggal a homlokán. A lány az utóbbihoz vezette őket...
-Ez lesz a Te csodalovad!- hajolt le a fiúhoz...  Az először csak körbenézelődött..  A széna, és a lovak illata ismeretlen volt számára...de kellemes...  Majd szeme kitágult, amint a lóra tévedt a pillantása. Még nem látott soha élőben... Kezét bátortalanul emelte fel a póni irányába... Amaz ránézett nagy fekete szemével...megérezte rajta, hogy beteg...   homlokát Danika tenyeréhez nyomta, mélyet szippantott a fiú illatából..  Amaz csodálkozva nézett... kezével érezte a ló sprőd szőrét....és a melegséget, ami áradt belőle... Végig simított rajta... Szeme örömteli volt, és vágyakozó, nem tudott betelni az állat érintésével....Anita először féltette fiát, de amint látta a ló barátságos viselkedését, elszállt a félelme...Kicsit ő is sajnálta, amikor menniük kellett... Otthol a gyerek csillogó szemmel beszélt az állatról, elővették a lexikont, és a mesekönyveket, amiben csak lovak szerepeltek. Aznap még a játékboltot is felkeresték, egy plüss lófigurát  vettek. Danika boldog mosollyal szorította magához lefekvéskor, és elnevezte Kiscsillagnak...akár csak a csodalovát. Anita elégedett arccal nyugtázta ezt, és elhatározta, nem fogja fiát megfosztani ettől az érzéstől, minden nap menni fognak...így  aztán az óvoda után mindig ellátogattak a pónihoz barátkozni, majd a 4. délután Csilla- így hívták a segítőkész lányt-,  óvatosan felültette Danikát a nyeregbe.... Elmagyarázta a fiúnak, mit csináljon, majd pár lépéssel előbbre vezette a lovat. Az féltően vigyázott még a mozdulataival is, nehogy leesen a fiú... Danika szeme örömtől ragyogott..Eddig az is örömmel töltötte el, hogy csak megsimogatta, de most....igaziból felülhetett a hátára is! Anita szíve megremegett..  évek óta nem látta a fiú arcát ilyennek.... Hálásan simogatta ő is a lovat..  Érezte, jó kezekben hagyja itt fiát, Csilla is óvón bánt vele, így nem volt akadálya, hogy a fiú nélküle maradhasson az elkövetkező időszakban...

Csaba fent már az első nap értesült arról, hogy Danikáék jártak a lovardában...  De nem akart addig megjelenni, amíg az anya is ott van a fiával, mert tudta, ha kiderülne: övé a lovarda, többet nem látná őket... Így megvárta, amíg lejár az egy hét, amíg a fiú egyedül marad...  Autóba ült, és igyekezett lefelé.... Vegyes érzelmei voltak...rettegett is, milyen látvány fogadja, de ugyanakkor várta is a találkozást, hogy törleszthessen...
A fiú éppen Csillag hátán ült elvarázsolt mosollyal az arcán, amikor megérkezett.. Csaba szíve összeszorult látva őt... Szemei előtt újra annak a szörnyű napnak a képei peregtek le, és a kórházban látottaké...Ez a gyermek most örömmel telve ült a póni hátán....
Arcára megpróbált felhőtlen vonásokat rendezni, és kedvesen köszönt neki...
-Szia Kisöreg!-  A fiú először kicsit értetlenül bámult rá, nem tudta ki ő, hogy került ide...Eddig csak Csilla szólította őt meg, a többiek magukkal, és a lovakkal voltak elfoglalva.. Átölelte a ló nyakát, kicsi bátorságot gyűjtve ezzel...   Csillag maga volt a megtestesült biztonság...  Szerette a fiút, és minden mozdulatával el is árulta ezt.,...  Megérezte benne a feszültséget, megállt....  Ismerte Csabát is már, hiszen a férfi gyakran látogatta meg őket, és érezte azt is, a fiúnak nincs mitől tartania vele szemben..
Csaba is észrevette a srác szemében a bizalmatlanságot, Danika felé nyújtott keze lehanyatlott..   -Csak óvatosan!. -szólalt meg benne a hang...-nem kapkodhatod el, mert ezzel mindent elrontanál!
A lóhoz lépett, megsimogatta...   amaz békésen tűrte, hangos szuszogással, horkantgatásokkal..  A fiú ösztönösen érezte, ha a póni is kedveli a férfit, nem kell tartania tőle...    Szemében kíváncsisággal nézte  minden mozdulatát... és aprócska mosoly is játszott az arcán...
Csaba érezte, megtört a jég...Szívéről mintha mázsás súlyok estek volna le.. Óvatos mozdulattal újra a gyerek felé nyújtotta a kezét, aki pár pillanatig rámeredt, majd ő is megérintette a férfiét..
 Az az örömtől bepárásodott szemmel nézett rá, majd egy röpke torokköszörülés után megszólalt..
-Akkor kezdhetjük is-és rámosolygott a fiúra, aki viszonozta. Átvette a kantárt Csillától, és ő vezette a lovat. Számtalan kérdése volt a fiúhoz, hogyan él, hogy telnek a napjai...  Danika eleinte csak egy-egy szóval válaszolgatott. A férfi kissé elkedvetlenedett, mikor Csilla közölte vele, nem sokára jönnek a fiúért..   Bement az irodának kinevezett helyiségbe, onnan nézte, ahogy Anita megjelenik, és kézen fogja a fiát..  Látta a szemében az örömöt, amit a gyerek látványa okozott neki... Az elkövetkező napokban a közeli internetkávézóból intézte az ügyeit, hogy ne kelljen visszaautóznia... Az időpontokat is igyekezett kitolni, amennyire csak tudta...  Szeretett volna minél több időt tölteni a gyerekkel.. Éjszaka alig tudott aludni, izgatottan várta a másnapot..
Délután a fiú már ismerősként üdvözölte, ami jó érzéssel töltötte el...  Lelke kezdett megnyugodni, kedvesen bánt a fiúval....Egyre többet beszélgettek... Bár Danika már 8 éves volt, értelmi szintje az 5-6 évesekkel volt egyenlő, de megtalálták a közös hangot.Távoli tájakról mesélt neki, a gyermekkoráról, és mindarról, ami eszébe jutott hirtelen... A fiú érdeklődve hallgatta, egyre hosszabb mondatokban fűzte hozzá a saját gondolatait... Ő is mesélt már pár nap múlva...a doktor nénikről, a vizsgálatokról, mit kellet rajzolnia, építenie..  Na és azt is, otthol van Kiscsillag...vele alszik...A férfi megsimogatta a fejét.. Amaz kicsit meglepődött, anyján kívül szinte nem érintette meg senki... De nem volt rossz az érzés...sőt...jól is esett...Csaba is egy pillanatra ledöbbent saját mozdulatán.. Eddig csak a lelkiismerete nyugtatására gondolt, de most, ez a simogatás szeretet teljesen, önkéntelenül jött....Voltak barátai, de még nem érezte ezt az érzést senkivel...Úgy érezte, a kisfiútól ő is valami olyan dolgot kap, ami megmagyarázhatatlan számára..Látta rajta a ragaszkodást,  és azt, hogy egyre jobban megnyílik neki.. ez hatalmas örömmel töltötte el.. Tudta azt is, a póni nélkül nem érte volna el ezt, ezért az állat iránt is hálát érzett.. Csillag persze érzékelte ezt, és amint megjelentek mindketten,  mórikálta magát. Hangos nyihogással köszöntötte őket nap mint nap, játékosan incselkedett a fiúval, tenyerét keresve az orrának.. Ha sokáig nem foglalkoztak vele, hangosan méltatlankodott, prüszkölt...
 Ezen jókat nevettek mindketten, a férfi néha cinkosan Danikára kacsintott, és szándékosan hátat fordítottak neki... Csillag nem tűrte ezt szó nélkül..Bökdöste a hátukat, oldalukat.. Ez újabb jókedvre adott okot.. Délutánjaik vidáman teltek, a fiú csak azt nem értette, Csaba miért nézegeti az óráját, és miért köszön el tőle néha pánikszerűen..
De hamar megszokta, és nem kérdezősködött..
Otthol boldog arccal mesélte, barátra tett szert... Anita nem is gondolkodott rajta, ki lehet az, ismeretlenül is hálás volt annak, aki a fiában ezeket az érzéseket kiváltotta. A gyerek kivirult, és már nem az ablak előtt akarta tölteni az idejét...Ha ki is pillantott, szemében már nem lehetett látni azt a vágyakozó pillantást.. Ellenben este nagyokat mesélt ő az anyjának csillogó szemmel, karjában szorongatva Kiscsillagot. Anita mosolyogva hallgatta villanyoltás után a plüsslónak szóló meséket...távoli tájakról...ahova majd egyszer elmennek... Örült neki, hogy elvitte a fiát lovagolni, és ezzel új világ nyílott meg amaz előtt..
Látta, hogy fiát mintha csak kicserélték volna: teljesen megváltozott..A ló, és az ismeretlen olyan hatással voltak rá, amilyennel még sehol sem, pedig minden gyógypedagógiai helyet végig járt már vele, amit csak el tudott érni...
Hetek óta tartott így...    Csaba még azt is bevállalta, akár autózik is munka után abban a pár napban, csak együtt lehessen kis barátjával..
Kicsit agyonhajszolt volt már ettől az utazgatástól, de nem hagyott volna ki egyetlen napot sem!
Amint kiszállt a kocsiból, a gyerek arca felderült.. Csillag sem hagyta "szó nélkül" , rázta a fejét, boldogan horkantgatott..  Csaba őt is megsimogatta, amint a fiúval leparolázott... Már fogta is a kantárszárat, hogy vezesse a lovat. Danika örömmel mesélte, ügyes volt az iskolában, megdícsérte a tanító néni is, és Lacika az osztálytársa ma játszani hívta, együtt töltötték a szünetet...
Csaba mosolygott, teljes szívéből örült a gyerek sikereinek!

Anitát felhívta az osztályfőnök, hogy a fiú ebben a pár hétben nagy változáson ment keresztül, és nem tudja, mi lehet az oka, de sokat javult a tanulmányi eredménye is, és már barátkozik  az osztályban. Anita csak állt, szívében hatalmas öröm...  Sejtette, hogy ezt a változást mi idézte elő...  Úgy gondolta, itt az idő, hogy örömét megossza azzal az ismeretlennel is aki fiát barátságába fogadta....Tudta, hogy Csillán kívül nem talál senkit az óra végén, így úgy gondolta, nem várja meg, amíg befejeződik a lovaglás Gyorsan magára kapott valamit, és sietősen indult  a lovarda felé... Arca kipirult, haja összekócolódott zihálva vette a levegőt, amikor odaért...   Szemével fiát kutatta, merre is jár a lóval. Megvan! Éppen az idegennel beszélget örömteli arccal! Akkor jókor is jött! Meg tudja osztani a jó hírt azzal, akinek mindezt köszönheti! Sietősen lépkedett feléjük.  Arcán széles mosollyal köszöntötte a férfit, aki meglepődve fordult hátra...

Mindkettőjük arcára ráfagyott a mosoly, amint felismerni vélték egymást....   Agyuk zakatolt...mit is mondhatnának a másiknak.... A fiú csak értetlenül ült a lóhátán....   nem tudta mire vélni a helyzetet....

   A két legjobban szeretett ember ...

  és a kimondatlan kérdések, válaszok sora.....

  Mindkettőjük agyán átfutottak a már elfelejtettnek hitt képek, érzelmek...
Anita szinte leráncigálta a ló hátáról... Danika szája sírásra görbült, nem akart hazamenni még.. A levegőben olyan feszültség volt, szinte érinteni lehetett... Csaba szeretett volna magyarázatot adni...  Elmondani, mit élt át az elmúlt években, és hogy szeretné jóvá tenni, ami történt.  De az asszony hátat fordított neki, a gyereket húzva maga után kifelé...   Amaz sírva fakadt. kezét a póni, és a férfi felé nyújtva...
Csaba tett egy pár lépést utánuk, aztán rájött, felesleges..  süket fülekre talál a mondanivalója... Elkeseredetten legyintett, majd remegő kézzel lépett a pónihoz megnyugvást remélve az állat érintésétől...Teljesen felzaklatta, hogy talán most elveszíti a fiút...   A fiút, aki annyira a szívéhez nőtt az elmúlt hetek alatt...
Csilla éppen akkor lépett ki az ajtón, értetlenül nézve a jelenetet...
Csaba nem akart magyarázkodni, a lányt szó nélkül faképnél hagyva sebesen beült az autóba., az indokoltnál nagyobb gázt adva indult el. Szeretett volna egyedül lenni a gondolataival...
Közben Anita magán kívül volt... -Hogy veszi a bátorságot, hogy a közeledbe férkőzzön??? -Alig kapott levegőt, de fújta a magáét hazáig...
-Többet nem mész lovagolni!- jelentette ki határozottan. A fiú nem értette, miért? Bement a szobájába, elsírta magát, és Kiscsillaggal a kezében a párnába fúrta a fejét... Nem jött elő akkor sem, amikor anyja kissé lenyugodva a vacsorához hívta.. Anita mérgében a kukába hajította a tányérról a kedvenc rántottát.. -Majd meggondolod magad..-gondolta. De a gyerek csak zokogott, Anita tehetetlenül nézte...  Meg kell értse! De Danika nem értette meg...  Hogyan is érthette volna, hiszen sem az előzményekről nem tudott, és fel sem fogta volna, miről van szó...  Ő csak annyit látott az egészből, hogy nem  mehet többé Csillaghoz.... és nem találkozhat Csabával....
Másnapra Anita lezártnak tekintette az ügyet... Bár még mindig háborgott magában, de sokkal nyugodtabb volt már...   Ellentétben Danikával, aki még aludni sem tudott.. Csak szorította Kiscsillagot magához, nem akart öltözni, iskolába menni...egyáltalán semmit...  Leült az ablak mellé, és csak bámult kifelé kifejezéstelen szemekkel.... Anita már elvesztette a türelmét, és közel állt ahhoz, hogy tehetetlenségében megpofozza fiát. Felhúzta, és elcipelte az iskolába... Délután, amikor érte ment, a korábbi örömnek nyoma sem volt a gyerek arcán.... Tudomásul vette anyja jelenlétét, engedelmesen lépkedett hazafelé. majd otthol rögtön az ablak elé telepedett...   Hiába volt a szép szó, könyörgés...bármi... Ölében Kiscsillaggal érdeklődés nélkül bámult kifelé...
Egy teljes hétig ment ez...Arca megsápadt, levékonyodott ez idő alatt. Anyja belátta, ez nem mehet így... Próbálta kimozdítani a lakásból, de bármerre is indult, a gyerek csak a lovarda irányába volt hajlandó menni..
Anita feladta. Látta, Danikát nagyon megviseli az, hogy elszakította két szeretett lénytől.. Hosszas gondolkodás, tépelődés után úgy döntött, enged a gyereknek...  
Elment a lovardába. Csilla csodálkozva nézett rá..  Azóta sem tudta, mi volt az oka, hogy olyan hirtelen rohantak el aznap.... Anita próbálta összeszedni magát. Először csak hebegve- habogva mondta el, szeretne Csabával beszélni, legyen szíves a lány hívja fel őt! Csilla kiérezte a hangjából, hogy valami nagyon fontos van az ügy hátterében. Kedvesen nyugtatgatta a nőt: persze, megteszi! Rögtön hívta is...
Csaba látta, a lovardából jön a hívás..Kedvetlenül vette fel a telefont. Azóta nem tette be a lábát, és azt hitte, valami apró-cseprő ügy miatt hívja a lány.. Nem volt kedve vele sem beszélgetni, szíve szerint elfelejtette volna az egészet, úgy, ahogy van!
Amint Csilla közölte,  Danika anyja van itt, és szeretne vele találkozni, rögtön izgatott lett... Még nem tudta, mit is mondhatna neki., de remélte, talán rendbe jönnek a dolgok..  Szerette volna viszont látni a fiút, újra beszélgetni vele.
Arcán reménykedő mosoly játszott...
A megbeszélt időpontra leutazott .. Előbb is indult, nehogy késsen... Így még várakoznia is kellett..
Anita nem árulta el fiának mire készül... Felöltöztette, majd bejelentette, sétálni indulnak. Danika persze rögtön ARRA vette az irányt. Anyja mosolyogva ment mögötte... Az utóbbi hétben át próbálta értékelni az elmúlt évek eseményeit...   Szíve ugyan hevesen dobogott amikor átlépték a nagy vaskaput, nem tudta, mit is mondjon, tegyen...
Danika arca felderült, rohant az istálló felé..... Csillag sehol....   Ki az udvarra....   
Csaba állt a kantárral a kezében, arcán örömteli mosoly játszott... Danika odarohant hozzá, szorosan átölelve a derekát... Csillag hangosan üdvözölte a fiút...
Anita ekkor ért oda, látta a boldog hármast...    Torkát megköszörülve lépett oda a férfihoz, és kezét nyújtotta....

- Danika anyja vagyok....